OTDK

OTDK

Fülöp Géza Könyvtártudományi Tudományos Diákkör

Intézeti OTDK-felelős:
Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes egyetemi tanár

A mindenkori képzési célokkal, valamint az intézeti tehetséggondozással összhangban legkiválóbb hallgatóink rendszeresen részt vesznek a helyi és országos tudományos diákköri konferenciákon. Az elmúlt huszonöt évben, a kétévenként megrendezésre került konferenciákra, közel harminc dolgozat született, melyek közül számosan szép helyezéseket értek el. Több első díjas, sőt Pro Sciencia érmesünk lett. A hallgatók legjobb dolgozatai a könyvtári szaksajtóban is megjelentek. Domsa Zsófia - Kőműves Erika kiemelt elsődíjas írása - BLISS Bibliográfiai Osztályozása - nemcsak az OTDK-n (1997) aratott sikert, hanem megjelenése után a Könyvtári Figyelő első ízben kiosztott nívódíját is megkapta.

Helyezettjeink:

Pro Scientia díj:

  • Domsa Zsófia: Bliss bibliográfiai osztályozása (1997) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Bacsáné Makai Margit: Egy jeles matematikus művelődéstörténeti hatása (1993) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Hangodi Ágnes: I. Péter könyvtára (1989) Témavezető: Fülöp Géza

Kiemelt első hely:

  • Domsa Zsófia - Kőműves Erika: Bliss bibliográfiai osztályozása (1997) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Első helyezettek :
    • Szendi Attila: Szövegegységszintű információrendszerezés a jogtudományi adatbázisokban (2021) Témavezető: Dr. Kiszl Péter
    • Móring Tibor: A nyílt hozzáférés különféle modelljei a hazai tudományos kommunikáció gyakorlatában (2019) Témavezető: Dr. Senkei-Kis Zoltán
    • Adolf Adrienn: Birger Hjørland osztályozási elképzelései (2013) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Mészáros Kornélia: Ontológia és osztályozás (2011) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Bella Katalin: Főpapi könyvtár a XVIII. században - Padányi Biró Márton élete, munkássága, könyvkultúrája alapján (2007) Témavezető: Voit Krisztina
    • Klein László: Katona/könyv: az olvasás helye a Petőfi-laktanyában szolgáló honvédok szabadidős tevékenységeinek rangsorában (2003) Témavezető: Nagy Attila
    • Bíbor Máté: A zirci apátság története (2001) Témavezető: Fülöp Géza, Rozsondai Marianne
    • Bacsáné Makai Margit: Egy jeles matematikus művelődéstörténeti hatása (1993) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Hangodi Ágnes: I. Péter könyvtára (1989) Témavezető: Fülöp Géza

    Második helyezettek:

    • Bognár Alexandra Bettina: A multifunkciós könyvtárak fellegvára: Deichman Bjorvika (2023) Témavezető: Dr. Senkei-Kis Zoltán
    • Orosz Adrienn: Képi források a Kísértő ábrázolásához a Winchester Psalter illuminációjában (Cotton MS Nero C. IV, f.18r) (2021) Témavezető: Dr. Bibor Máté
    • Markó-Markechné Zelei Edit: Az egyetemi könyvtárak szerepe az oktatói, kutatói publikációs tevékenység alakulásában és nyilvántartásában (2019) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Gyura Eszter: Az ünnepi könyvhét 1990-től napjainkig (2017) Témavezetője: Barátné Hajdu Ágnes
    • Dula Marina: Többnyelvű tezauruszok (2015) Témavezetője: Barátné Hajdu Ágnes
    • Bácsi Fanni Ágnes: A zenei dokumentumok osztályozása (2013) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Varjú Zsuzsanna: A városi könyvtárak helyzete 1987-1997 között (1999) Témavezető: Nagy Attila
    • Kovács Judit: A magyar könyvkiadás 1945-968 (1997) Témavezető: Voit Krisztina
    • Czövek Zoltán: Katalógus - számítógépes katalógus - hiperkatalógus: Elvárások, elképzelések és kísérlet megvalósításukra (1997) Témavezető: Sütheő Péter
    • Perger Péter: Nyomdai illusztrációs eljárások (1997) Témavezető: Voit Krisztina
    • Nesztinger Mária: A magyar népkönyvtárügy néhány problémája a századfordulón. (1991) Témavezető: Voit Krisztina

    Harmadik helyezettek:

    • Varga Gábor: Az IFLA és a COVID-19 (2023) Témavezető: Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes
    • Leitgéb Mária: A "középkori" tanszék könyvtára a Műegyetemen (2021) Témavezető: Dr. Bibor Máté
    • Kalmár Csilla: Az IFLA szerepe az osztályozási eljárások és rendszerek megújulásában. / RDF, NKOS, SKOS/ (2013) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Kámán Veronika: "Evolúció vagy revolúció?" Olvasási szokásaink változásai az olvasási forradalmak jelenségeinek tükrében (2011) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Tóth Máté: A felhasználó mint játékos, avagy a könyvtáros szakma szerepvállalása a felhasználói igények mentén (2003) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Werner Ákos: Szakember vagy értelmiségi (1997) Témavezető: Nagy Attila
    • Szvetelszky Zsuzsa: Folklórszövegek számítógépes tipológiájának módszertani kérdéseiről (1993) Témavezető: Darányi Sándor

    Különdíjak:

    • Bognár Alexandra Bettina: A multifunkciós könyvtárak fellegvára: Deichman Bjorvika (2023) Témavezető: Dr. Senkei-Kis Zoltán
    • Mátyás Flóra Mária - Mellen Adrienn Viktória - Szövérffy Kincső Virág: Charles Ammi Cutter élete és munkássága (2023) Témavezető: Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes
    • Gurka-Balla Júlia: Harry Potter olvasókör irodalomterápiás elemekkel. (2023) Témavezető: Dr. Senkei-Kis Zoltán
    • Baratiné Sipos Lilla Az infografika mint az üzenetközvetítés speciális formája (2021) Témavezető: Dr. Fodor János
    • Polyák Dávid: A képregény műfajának kezdete, kialakulása és szerepe a könyvtárakban (2021) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Császár János: Információbiztonsági kérdések a XXI. században (2015) Témavezetője: Senkei-Kis Zoltán
    • Kőműves Renáta: Brian Campbell Vickery osztályozási elképzelései (2015) Témavezetője: Barátné Hajdu Ágnes
    • Barton Dávid - Pál Vanda: Az open access és az osztályozás (2013) Témavezető: Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes
    • Mészáros Kornélia: Ontológia és osztályozás (2011) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Benedek Janka: A jövő információmenedzsereinek reklám és marketingstartégiai elképzelései (2011) Témavezető: Kiszl Péter - Barátné Hajdu Ágnes
    • Bella Katalin: Főpapi könyvtár a XVIII. században - Padányi Biró Márton élete, munkássága, könyvkultúrája alapján (2007) Témavezető: Voit Krisztina
    • Szabó Tamás Péter: A Ma folyóirat mint nemzetközi fórum (2003)Témavezető: Voit Krisztina
    • Giczi András: Osztályozás és káoszelmélet (2001) Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
    • Molnár Julianna - Varjú Zsuzsanna: Polgári olvasás- és könyvkultúra a dualizmus idején Magyarországon (1997) Témavezető: Voit Krisztina
    • Czövek Zoltán: Katalógus - számítógépes katalógus - hiperkatalógus: Elvárások, elképzelések és kísérlet megvalósításukra (1997) Témavezető: Sütheő Péter

    OTDK - ELTE:
    Tudományos diákkörök az ELTE BTK honlapján

    Aktuális információk:
    Országos Tudományos Diákköri Tanács
    Aktuális hírek - Országos Tudományos Diákköri Tanács

Hallgatóink részvétele az Országos Tudományos Diákköri konferenciák Pedagógia, Pszichológia, Közművelődési és Könyvtártudományi Szekcióiban 1991-től

1991. XX. OTDK - Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola, Debrecen

  • Benkovics Zita: A "Slovenski Norvony" 1885-1890 szlovák kormánypárti lap elemzése
  • Doncsev Nóra: A könyvkultúra fejlődése Sztara Zagorában és környékén
  • Nesztinger Mária: A magyar népkönyvtárügy néhány problémája a századfordulón. Témavezető: Voit Krisztina

1993. XXI. OTDK - Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged

  • Bacsáné Makai Margit: Egy jeles matematikus művelődéstörténeti hatása. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Lengyel Monika: Egy új lehetőség: Hypertext és annak alkalmazása a könyvtári tájékoztatásban. Témavezető: Darányi Sándor
  • Szvetelszky Zsuzsa: Folklórszövegek számítógépes tipológiájának módszertani kérdéseiről. Témavezető: Darányi Sándor

1995. XXII. OTDK - Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola, Zsámbék

  • Boros Ildikó: A szolnoki ferences rendház könyvtárának története. Témavezető: Voit Krisztina
  • Fehér János: A kétpólusú egri sajtó a kiegyezés évtizedében. Témavezető: Kókay György
  • Koreny Ágnes: Online katalógusok építése. Témavezető: Christine L. Borgman, Sebestyén György
  • Rózsa Gabriella: Felsőoktatási szakkönyvtári funkciók összekapcsolása Németország tudományos információellátásában. Témavezető: Ferenczy Endréné
  • Szarka Tünde: Integrált könyvtári rendszerek a budapesti egyetemek alkalmazásában. Témavezető: Ferenczy Endréné
  • Takács Rita: Bibliográfiai index hipertextes lehetőségei. Témavezető: Darányi Sándor

1997. XXIII. OTDK - Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola, Szekszárd

  • Czövek Zoltán: Katalógus - számítógépes katalógus - hiperkatalógus : Elvárások, elképzelések és kísérlet megvalósításukra. Témavezető: Sütheő Péter.
  • Domsa Zsófia - Kőműves Erika: Bliss bibliográfiai osztályozása. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Kovács Judit: A magyar könyvkiadás 1945-1968. Témavezető: Voit Krisztina
  • Perger Péter: Nyomdai illusztrációs eljárások. Témavezető: Voit Krisztina
  • Werner Ákos: Szakember vagy értelmiségi. Témavezető: Nagy Attila

1999. XXIV. OTDK - Körös Főiskola, Békéscsaba

  • Varjú Zsuzsanna: A városi könyvtárak helyzete 1987-1997 között. Témavezető: Nagy Attila

2001. XXV. OTDK - Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely

  • Bibor Máté: A zirci apátság története. Témavezető: Fülöp Géza, Rozsondai Marianne
  • Giczi András: Osztályozás és káoszelmélet. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes

2003. XXVI. OTDK - Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza

  • Klein László: Katona/könyv: az olvasás helye a Petőfi-laktanyában szolgáló honvédok szabadidős tevékenységeinek rangsorában. Témavezető: Nagy Attila
  • Szabó Tamás Péter: A Ma folyóirat mint nemzetközi fórum. Témavezető: Voit Krisztina.
  • Tóth Máté: A felhasználó mint játékos, avagy a könyvtáros szakma szerepvállalása a felhasználói igények mentén. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes

2007. XXVIII. OTDK - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba

  • Bella Katalin: Főpapi könyvtár a XVIII. században - Padányi Bíró Márton élete, munkássága, könyvkultúrája alapján. Témavezető: Voit Krisztina
  • Feketéné Birkus Ilona - Juhász-Barják Anna: Olvasói felhasználói szokások az ELTE SEAS könyvtárában. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes

2011. XXX. OTDK - Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar, Kecskemét

  • Benedek Janka: A jövő információmenedzsereinek reklám és marketingstartégiai elképzelései. Témavezető: Kiszl Péter - Barátné Hajdu Ágnes
  • Farkas Renáta: Az információszolgáltatás céginformációs környezete és a könyvtár szerepei. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes - Kiszl Péter
  • Kámán Veronika: "Evolúció vagy revolúció?" Olvasási szokásaink változásai az olvasási forradalmak jelenségeinek tükrében. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes
  • Mészáros Kornélia: Ontológia és osztályozás. Témavezető: Barátné Hajdu Ágnes

2013. XXXI. OTDK - Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar, Eger

  • Adolf Adrienn: Birger Hjørland osztályozási elképzelései. Témavezető: Barátné dr. Hajdu Ágnes
  • Bácsi Fanni Ágnes: A zenei dokumentumok osztályozása. Témavezető: Barátné dr. Hajdu Ágnes
  • Barton Dávid, Pál Vanda: Az Open Access és az osztályozás. Témavezető: Barátné dr. Hajdu Ágnes
  • Kalmár Csilla: Az IFLA szerepe az osztályozási eljárások és rendszerek megújulásában. (RDF, NKOS, SKOS) Témavezető: Barátné dr. Hajdu Ágnes
  • Kőműves Renáta: A büntetés-végrehajtási intézetek művelődési lehetőségei. Börtönkönyvtárak. Témavezető: Barátné dr. Hajdu Ágnes