Vendégünk volt Kollár Betti
2024.05.14.
Több szempontból rendkívüli előadás zárta a Nyitott Napok 2024. tavaszi félévét. A nagy érdeklődésre tekintettel a rendezvényre nem a szokásos helyszínen, a KITI 6-os termében, hanem a Központi Olvasóteremben került sor. (Ezúton is köszönjük Dániel Szonjának, hogy a folyóiratolvasót rendelkezésünkre bocsátotta; diákjainknak pedig a terem át- majd visszarendezését.) Kollár Bettinek, a sorozat eddig legfiatalabb előadójának az utóbbi négy évben féltucat könyve jelent meg számos kiadásban, hetedik regénye egy hónap múlva lát napvilágot. Bár a Nyitott Napok keretében nem író-olvasó találkozóra, hanem olvasásszociológiai előadásra került sor, a rendezvényt követően természetesen lehetőség nyílt beszélgetésre, dedikálásra és szelfizésre is.
Kollár Betti alapszakon (PPKE) és mesterin (ELTE) is szociológiát végzett, szakdolgozatában és diplomamunkájában is olvasásszociológiával foglalkozott. Fiatal nők olvasási szokásai, a könyves influencerek és az online könyves közösségek jellemzői című, érdekes és elgondolkodtató előadásában elmondta, hogy a 12–30 éves fiatal lányok és nők sokat olvasnak, mely megmutatkozik a gyakori könyvvásárlásukban és könyvtárhasználatukban is. Köreikben nem csupán az olvasás gyakorisága magas, hanem a könyvvásárlók és a házikönyvtárakban fellelhető kötetek száma is. Az olvasás iránti szeretetüket az is mutatja, hogy sokan kezdenek bele könyves tartalomgyártásba, lényegében bárkiből válhat könyves influencer, életkortól és foglalkozástól függetlenül. A különböző közösségi média felületek új olvasóközösségek létrehozását is eredményezik, ahol a cél az olvasás szeretetének megosztása, annak népszerűsítése, valamint egy nyitott, biztonságos tér létrehozása. Ezek a platformok új csatornaként szolgálhatnak a fiatalabb korosztály eléréséhez és megszólításához, melyet a könyvpiac és a könyves szakma szereplői is igyekeznek alkalmazni.
Kollárt Betti tanulmánya a Könyv, könyvtár, könyvtáros 2021/7–8. számában:
https://epa.oszk.hu/01300/ 01367/00341/pdf/EPA01367_3K_ 2021_07-08_17-31.pdf
https://epa.oszk.hu/01300/
Kollár Betti Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/ kollarbettiofficial/
https://www.facebook.com/
Fényképek az eseményről (Bibor Máté fotói)
https://photos.app.goo.gl/cBTyyqjpqJdEWSdU8
https://photos.app.goo.gl/cBTyyqjpqJdEWSdU8
Az előadás-sorozat honlapja:
https://lis.elte.hu/