Vendégünk volt F. Molnár Mónika
2023.10.13.
A Nyitott Napok 2023. őszi szemeszterének második délutánjára október 11-én került sor. F. Molnár Mónika, a HUN-REN Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa „A kávé útja az Oszmán Birodalomból Itáliába. Egy 17. századi olasz értekezés a kávéról” címmel tartott előadást. Ennek keretében a bolognai születésű Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730) füzetkéjét ismertette, melynek teljes címe magyar fordításban: „Az ázsiai ital, mellyel a Császár Őfelségénél pápai nunciusként szolgáló Bonvisi Eminenciás uram egészségére emelem poharam. Gróf Luigi Ferdinando Marsigli által megírva a kávé orvostörténetét beszéli el.” Ez a munka először 1685-ben jelent meg Bécsben a flamand nyomdász, Johann van Ghelen műhelyében. A műnek két újabb kiadása is van (reprint: Bologna, 1986; Róma, 1998), mindkettőt Clemente Mazzotta rendezte sajtó alá. Az előadó az itáliai polihisztor Marsigli – elsősorban Magyarországra vonatkozó – tevékenységi köreinek bemutatása után a traktátus megírásának körülményeit, illetve annak előzményeit mutatta be. Kiemelte az oszmán tudós, Hüseyn Hezarfen szerepét, akinek a kávéról szóló tanulmányát Marsigli még 1679-es konstantinápolyi útja során szerezhette be, és fordíttathatta le olaszra. Marsigli az oszmán szöveg mellett saját, Bécs 1683-as ostromakor török fogságban szerzett, a kávéfőzés művészetét érintő tapasztalatait is beemelte az értekezésbe.
- A Marsigli múzeum honlapja:
https://bub.unibo.it/it/visita-il-palazzo/museo-marsili
https://bub.unibo.it/it/visita-il-palazzo/museo-marsili
- Az előadó Marsigliről írott könyve (ingyenesen letölthető)
https://www.reciti.hu/2016/3934
https://www.reciti.hu/2016/3934
- Fényképek a vendégelőadásról galériánkban (A felvételeket Bibor Máté készítette):
https://photos.app.goo.gl/vmgGafxkpuH12dhu7
https://photos.app.goo.gl/vmgGafxkpuH12dhu7
- A Nyitott Napok honlapja:
https://lis.elte.hu/nyitottnapok
https://lis.elte.hu/nyitottnapok