Továbbra is az ELTE a legjobb egyetem Magyarországon
A HVG 2024-es felsőoktatási rangsora szerint továbbra is az ELTE a legjobb egyetem Magyarországon. A felsőoktatási intézmények összesített eredményei alapján a második helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a harmadikon a Debreceni Egyetem áll.
Az abszolút rangsorban az elsőhelyes jelentkezések száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek aránya és a középiskolai versenyeken elért helyezések száma alapján mért hallgatói kiválóságban szintén az ELTE végzett az első helyen, a második a BME, a harmadik a Budapesti Corvinus Egyetem lett. Az ELTE-re a 2023-as általános felvételi eljárásban 10646-an jelentkeztek első helyen, a felvettek pontátlaga 424, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek aránya 89,56% volt, a frissen felvettek közül 281-en értek el dobogós helyezést középiskolai tanulmányi versenyeken.
A karok összesített listáján az ELTE TTK az első, a BTK a második legjobb felsőoktatási képzőhely Magyarországon, holtversenyben a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karával.
A HVG minden évben külön értékelést készít a nagyobb képzési területekről is a hallgatói kiválóság alapján, itt a 14 terület közül az ELTE tízben (bölcsészeti, gazdasági, informatikai, jogi, műszaki, művészetközvetítési, társadalomtudományi, természettudományi, valamint a pedagógus- és a sportképzések) kapott helyet a rangsorban.
Egyetemünk öt területen (bölcsészet, informatika, jog, pedagógusképzés, természettudományok) a legjobb felsőoktatási képzőhely lett Magyarországon.
További részletek Karunk honlapján:
https://www.elte.hu/content/hvg-tovabbra-is-az-elte-a-legjobb-magyar-egyetem.t.29585