Ismét vendégünk volt Sárdi Margit

2024.12.30.
Ismét vendégünk volt Sárdi Margit
A Nyitott Napok 2024. őszi félévének utolsó rendezvényére december 11-én került sor. Vendégünk, a sorozat visszatérő, méltán népszerű előadója S. Sárdi Margit volt. Az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének nyugdíjas docense Az elit laikus gyógyítás emlékei című előadásában elmondta, hogy miközben a hivatásos orvoslás emlékeit az orvostörténet, a népi gyógyítás emlékeit pedig a folklórtudomány számon tartja és kutatja, a figyelem peremére szorul az elit laikus gyógyító irodalom.
Az Intra Hungariam sorozat köteteiben immár 45 kisebb-nagyobb szöveg jelent meg e tárgykörből. Ez, bár nem statisztikai mennyiség, bizonyos kép kialakítására már alkalmas a nem-hivatásos és nem-népi gyógyítás jellegéről. Az előadás bemutatta e szövegek keletkezésének időbeli, földrajzi és társadalmi megoszlását. A föltárt szövegek sok esetben eddig ismeretlen szerzőket, illetve összeállítókat is ismertté tettek.
A gyógyítás elméleti alapjainak kapcsán szó esett arról is, hogyan mutatkozik meg a humorálpatológia, az asztrológia, a mágikus világkép, valamint a kövek és ásványok gyógyító erejébe vetett hit az orvosló kéziratokban. Néhány kézirat alapján képet kaptunk a receptekben tükröződő betegségekről, az ezeket orvosolni hivatott receptek gyakoriságáról, a receptekben használni javasolt nyersanyagokról, valamint arról, hogy – az egyéni szerzői-összeállítói jellegeken túl – miképpen  tükröződnek a 17. és 18. század változásai a receptek céljában és a fölhasznált anyagokban.

- Fényképek az előadásról (Németh Katalin és Bibor Máté fölvételei)
- Az előadás-sorozat honlapja