Digitális gyűjtemények fejlesztése az OSZK-ban

Az őszi félév során harmadéves hallgatóink Digitális gyűjtemények fejlesztése című kurzusa a nemzeti könyvtár együttműködésével valósult meg. Dr. Radó Rita tanársegéd a kurzusalkalmainkat az MNM KK Országos Széchényi Könyvtárban kihelyezett óraként tartotta az ottani kollégák bevonásával. Intézetünk mindig is szem előtt tartotta, hogy képzéseink során a hallgatók az elméleti oktatáson túl gyakorlati ismereteket is szerezzenek. A gyakorlati kurzus célja elsősorban az volt, hogy a végzős alapszakos könyvtáros hallgatók a digitális gyűjteményfejlesztés folyamatát megismerjék, lépéseit, problémáit saját tudásukra építve megtapasztalják, és a nemzeti könyvtárral együttműködve részt vegyenek a munkafolyamatok mindegyikében.
Köszönjük a Gyűjteménymegőrzési Főosztály (Mészáros Tamás, Kukár Barnabás Manó, Kovács Márton, Rényi Mátyás, Klinger Gábor) és a Digitális Bölcsészeti Központ (Mihály Eszter, Varga Emese, Kalcsó Gyula) munkatársainak, hogy segítették hallgatóinkat abban, hogy megismerkedhessenek a digitalizálás munkafolyamataival, a digitális dokumentumok sokrétű felhasználásával és szolgáltatásba kerülésével.